A Kalamáris vendéglő kezdeményezése, hogy időnként egy fajta/bortípus keretében összeül, és válogatott „bokszmeccset” rendez. Volt már kadarka, merlot és bikavér a soron, az idei első ilyen rendezvény pedig a cabernet sauvignon jegyében telt el. 5-5 villányi és szekszárdi „cab sav”-ot (najó, ezt így többet nem írom le…) kóstolhattunk, öt kategóriában, no meg a szokásos belövő bort.

Elment baráti körünk éppen ráérő és nem beteg három tagja (lettünk volna hatan is tán az előbbi két ok hiánya esetén), annak ellenére, hogy kicsit „fáztunk” a „meccstől”: kis társaságunk, és főleg jómagam nem vagyok meggyőződve, hogy ez a fajta annyira Szekszárd jellegzetessége kell(ene), legyen. Ennek okán nem feltétlen voltak elvárásaink az „egyik saroktól”.

A félelem egy kicsit még nőtt is a belövő bor láttán: Kochék Hajós-Bajai Cabernet Sauvignon 2012-es versenyzőjét ugyanis ismertem (őőő, háát, nagyon szerény áron hozzá lehet férni percek alatt; ráad a 11-es és a 13as kiadása is acélosabb), és ez a bor egy nagyon-nagyon jó értékarányú bor. Nem is hazudtolta meg magát, egy tipikus fűszerpaprikás ízű, intenzív illatú, középhosszú lecsengésű bort kóstolhattunk.

Nézzük a könnyűsúlyt. Versenyzőink a Sárosdi Pince 2011-es és a Müller Pince 2009-es cabernetjei voltak. Kiütéssel nyert a szekszárdi bor (47:3), amelyben talán az játszott szerepet, hogy a Müller bor erőteljesen túl lehet a csúcsán, erősen dohányos, már-már kissé dohos ízt éreztem. Mint kiderült, ráadásul ez csak hordóminta volt, még nincs is forgalomban.

Váltósúlyú versenyzőink a Herr Pince 2012-es és a VinArt Pinészet 11-es Classicus kiadásai voltak. Ezt a küzdelmet is a szekszárdi versenyző nyerte meg, bár jóval szorosabban (27:20). Jómagam a „vesztes” oldalon sorakoztam fel, a Herr bor illatát és ízét is visszafogott, nem túl fajtajelleges éreztem, a villányi ringtársa sokkal intenzívebb volt mindkét műfajban, az ízben a kávé is feltűnt, és egyedül ebben a párban láttam érdemi különbséget a színvilágban is az egyik (a villányi bor) javársa.

Nosza, két forduló után 2:0 a szekszárdiaknak, ezek szerint nem kellett volna különösebben félnünk?

Nos, a következő két párban beleerősített Villány. A középsúlyban Németh János 12-es és Ruppert Ákos 11-es bora „ütközött” meg egymással. Szinte T.K.O-val nyert a villányi versenyző (12:35), de ez részben érthető is: a 12-es évjáratból szerintem semelyik fajtából nincs olyan bor, amelyik verné a 11-es évjáratot, pláne egy olyan fajta esetében, ahol az idő tényleg nagy úr. Rupperték bora kellemesen barikolt ízű, vanília-csokoládé hangsúlyos volt, kicsit mintha el is nyomta volna a cabernet sauv. eredeti ízvilágát, mégsem volt tolakodó. Németh Jánosnál a klasszikus fűszerpaprika dominált, az eddigi legerőteljesebb ilyen ízvilágot érezhettük, tán ez riaszthatta kicsit a kóstolókat, és lett a lágy csoki-vanília a győztes.

És itt egy közbevetés engedtessék meg: nagyjából ez volt az a szint, ahol a belövő bor minőségét utolérték a versenyzők. Árban kb. háromszorosnál járunk…

A középsúlyú szépítés után a nehézsúlyban ki is egyenlített Villány, a Vylyan féle 11-est 30-an látták jobbnak a Tringa féle 12-esnél. Megint ugye a 12-es vs 11-es. Pedig Tringáét az eddigi leghosszabb ízűnek éreztem, igaz, a testessége már kicsit tán sok volt, alkoholos melegséget lehetett érezni. A Vylyan nagyon intenzív illatú és szép, összetett ízű volt:a fűszerpaprika mellett a dohány és némi barik is előjött.

A szuper-nehézsúly így a „győzelemről” is döntött, és, kissé meglepő módon tán, a Szeleshát „Nyék” 2009-ese egyértelműen „megverte” Jackfallék Pillangó 2007-esét (33:17). Peidg mindkettő finom voltJ, hozta a típus jegyeit, elegáns, lekerekített érzéseket csalt elő, ugyanakkor mindkettőn némileg a fáradtság, a csúcson inkább már túl levés jegyeit is érezni lehetett.

Végeredményben 3:2 Szekszárdnak (nálam 4:1 egyébként…), azaz, nem kellett csalatkoznunk a szekszárdi borokban most sem. Ugyanakkor, sejtve, majd megismerve a 10 „éles” versenyző árait (egy Jackfall árából, ha valaki ügyes, és jó helyen keresi, közel kartonnyi Kochot vehet), az ár/érték arányt tekintve azt hiszem, maradok a belövő bornál.