Közel egy éve nem írtam erre a blogra, a face-ra sem annyit, amennyit terveztem, és írni tudtam volna.

Sok minden történt, nyilván ennek középpontjában egy olyan alapvető kérdés állt, hogy mit is akarok azzal a tevékenységgel, amelynek egy része a blog, egy másik része a rendezvényszervezés, egy harmadik része érdekességek, emberek, tájak bemutatása, és még ki tudja hány része van.

Alapvetően úgy gondoltam, hogy a rendezvények kellenek, hogy legyenek az alapok, az embereknek legyen miről beszélni, az emberek tudjanak miről beszélni. Már azok az emberek, akiket bármilyen módon megérint és érdekel a bor és annak környezete.

Rá kellett jönnöm, néha nem vagyunk sokan. A többséggel időnként még találkozom is, minek akkor írni?, új úri passzióból?, üzleti megfontolásból?, grafomániából?

Letisztult a kép a közel egy év alatt, ezt majd remélem a blog újabb története is mutatni fogja.

Ez a letisztultság először is a rendezvényekben jelentkezik. Találtam egy helyszínt, az Auguszt-házat, „benne” egy energikus párt, továbbá, szerveztem egy klubot, amely egyelőre a legklasszikusabb alapokon működik, ti. az alapító mondja meg, ki lehet a tagja…J. De mindenről sorjában.

Folytattuk az Év bortermelői sorozatot, hogy megadjuk az új nyitórendezvény rangját. A Vesztergombi pince volt a vendég, a pincészet (újra)alapítója, Ferenc 1993-as címe volt a belépő, a fia, Csaba volt a ténylegesen vendégül látott Vesztergombi.

Nyolc tételt kóstoltunk meg.

A Királylány 2015 volt az egyetlen fehér ezek között, tökéletes bevezetőként megadta az egész beszélgetés laza, közvetlen hangulatát ez a bor. Nem teljesen királyleányka, mert van benne 15-20%-nyi cserszegi, de ettől még harapnivaló, friss, üde és ropogós volt.

Jöttek a vörösek, előbb az alapborok. Illetve, hát, formálisan perszehogy azok, de hát, ha ez lenne az alapborok átlaga, akár még Szekszárdon is, sok mérfölddel beljebb lennénk. Az egyaránt 2013-as kékfrankosra, kadarkára és cabernet sauvignonra mind-mind elmondható volt a klasszikus fajtajelleg, az inkább gyümölcsös jegyek dominálása, semmint a hordóé (szándékos pincei megoldás), ami jelen sorok írójának kifejezetten tetszik. Ebben a sorban kóstoltuk a bikavért is, ami a Bikavér, inni kell, beszélgetni mellé, élvezni a küvé adta komplexebb jelleget. És persze lehet hozzá fogyasztani finomakat, mint ahogy azt mi tettük a kacsasülttel, a rösztivel és a piros erdei gyümölcs mártással. Köszönet érte a Fiáker vendéglőnek, remek munkát végeztek.

A cabernet-hez és a bikavérhez felszolgált vacsora után élvezhettük a mélyebb, prémium kategóriájú borsort. A Turul cuvée (cabernet franc és merlot), valamint a Csaba cuvée (a bordói hármassal) került sorra, közte a Pince Kékfrankos Válogatása, 2012-ből. A küvék is nagyon szépek voltak, szépen mutatták azt a kettősséget, amit a bordói világfajták tudnak egy kis fahordós segítséggel, nem kellett csalatkoznunk. A prémium kékfrankos meg megmutatta, hogy, ha igazán gondozzák, ez a fajta a legnagyobb nyomába tud lépni. A teljesen egyedi és a bordóiaktól eltérő, meggyes alap íz találkozott az enyhe barik finom csokoládéjával, és már készen is volt a csoda. A csodát a Trüffel cukrászda Sacher tortája aranyozta be, kiváló körítést adva a két utolsó tételhez.

Soha rosszabb újrakezdést, köszönet a vendéglátóknak, Csabának és a telt házat varázsoló vendégseregnek. Folytatása következik, itt a blogon is.

Jönnek képek is, Ilditől. Aki még többre kíváncsi: www.jakabfoto.hu