az jutott eszembe, hogy mennyi ilyen lelkes kis borműhely lehet az országban, amelyek/akik küzdenek – küzdenek az elismerésért, hogy ezzel persze növekedhessenek, újabb fogyasztókat szerezzenek meg, épülhessenek, szépülhessenek, hogy aztán újabb elismeréseket szerezve az olyan egykor volt nagy hírű, de mára már csak „kegyelmi okokból” borvidéknek számító, meseszép területeket, mint amilyen a pécsi borvidék is, szintén az elismerés, növekedés útjára tereljék.

Hogy rákerüljenek a világ nagy borászati térképére.

A meteorológiai tavasz első napján hosszúhetényi barátaink, Bárány Timi és Ladányi Ati kezdeményezésére sikerült összefutni Schunk Józseffel, a Schunk pince névadó tulajdonos-borászával, hogy kicsit közelebbről megismerkedjünk vele és boraival.

 Először is, Hosszúhetényről. A Pécsi borvidék oszlopos tagja, jelentős szőlőtermelő hagyományokkal a több, mint 3000 lelkes, így baranyai méretekben kifejezetten nagynak mondható Pécs melletti falu. A jelen szőlő- és bortermelése azonban inkább néhány család erőfeszítésén látszik. Ahogy József fogalmaz, amikor a területnövelési lehetőségekről beszélünk, hogy szinte hetente, havonta akar valaki eladni neki területeket – a régi, klasszikus 1-1,5 kataszteri holdas birtokokért azonban zömmel a valós piaci értéken felül próbálnak elkérni. A borász számára lényegtelen, építészeti szempontból többnyire (sajnos, már) jellegtelen présházaknak az eladók számára jelentős érzelmi értéke van, amit úgy gondolnak, hogy piacosítható. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy amit egy eladni szándékozó örökös szép, karbantartott szőlőnek lát, az a profi szemével az első egy, de inkább két évben inkább csak a pénzt vivő terület, mintsem azonnali növekedésre okot adó remény.

Meglátszik ez az alapállapot a fajtaszerkezeten is: fehérből van sauvignon blanc, szürkebarát, cserszegi fűszeres, olaszrizling, cirfandli, valamint új telepítésként zenit és rajnai rizling. A vörös fajtákat a cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot, zweigelt, syrah képviseli. Továbbá, van a termék kínálatban portugieser is, de a kékoportót Villányból szerzi a borász. Nos, mindez 3,3 hektáron, azaz veszélyesen szétaprózottnak tűnik a történet. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy egy baráti segítség miatt 2013-ból van hárslevelű és pinot blanc is, akkor meg szinte kijelenthető, hogy biztos elírtam, 33 az a 3,3, de nem, tényleg ennyi.

Innen szép nyerni, mondhatnánk, ennyi fajtából megfelelő minőséget és a piac számára értékelhető mennyiséget készíteni igazi nagy kihívás. Főként azzal az alapállással, amit József képvisel, miszerint, ha a fajta alapanyaga jó, netán egyenesen kiváló, akkor abból legyen csak fajtabor, úgy mutatja meg igazán magát, küvét lehetőleg ne csináljunk belőle. Na jó, persze van küvé, fehérből vörösből egyaránt, a piac is diktál, meg a kis tételek együtt is, de erről majd később.

Annyi azért a megoldás során kiderül, hogy erre a 3,3 hektárra terméskorlátozás azért rendesen van, idén (vagyis hát tavaly) 102 hl termett, ami a hektáronkénti alig több, mint 30 hl-t jelenti. Talán már kitalálható, az ebből következő évi kb 10-12 ezer palack még nem bírja eltartatni a családot, van állás, pontosabban vállalkozás a szőlő mellett. Hogy melyik a „fő”, az már döntés kérdése, elhivatottság az van, mindenesetre.

Természetesen egy ilyen látogatás során azért elsősorban a borok beszéljenek, ne a körülmények, a helyzet, meg a történelem. Nos, a borok pedig megmutatják, hogy igen, Schunk úr ebből az alapállásból nyert, méghozzá kiütéssel. Régen át nem élt folyamatos magas színvonalú tételsornak lehettünk tanúi, a borászi közvetlenség pedig egészen lenyűgöző volt!

Nézzük, hogy miből „éltünk”!

A fehérek között elsőként a piacon már jól ismert Teringettét jött, a 13-as változat fut még, amely küvé, olaszrizling, sauvignon blanc és cserszegi fűszeres alkotja. Az olaszrizling a domináns az ízben, a cserszegi szépen megjelenik az illatban, a sauvignon meg szépen adja a keretet. Remek, tiszta, halványsárgás szín, az alkohol és a sav egyensúlyban (előbbi ebben 13%). Ezt a mondatot minden további bor jellemzéséhez hozzá lehet írni, akár fehérről, akár vörösről van szó (a halványsárgás kivételével perszeJ), ezért többször nem írom le. Mindenesetre a rendelkezésre álló borászati technológia alapos és megalkuvás nélküli betartatását mutatja.

Az alkotóelemek közül megkóstoltuk külön-külön a szintén forgalomban lévő sauvignon blanc-t és a cserszegit is. Előbbi fajtabora egy érdekes kísérlet eredménye: a fele a már hagyományosnak számító teljesen reduktív technológiával készült, míg a másik fele meg a tényleg hagyományos fahordós erjesztéssel és érleléssel, oxidatív módon. Ennek megfelelően egy kevéssé gyümölcsös, de nagyon jól iható, a magas alkohol (14%) mellett jelentős savgerinccel rendelkező, így harmonikus bort ittunk, végízeiben az ősz csonthéjas gyümölcsei köszöntek vissza.

A cserszegi fűszeres itt is bizonyít: a teljesen reduktív módon készített bor illatából még másfél év után is „ömlik” az „apuka”, az Irsai Olivér muskotálya, az ízből meg az „anyuka”, a tramini fűszeressége. Abszolút jellegzetes, pazar bor.

Két évjáratos fehér tétel volt még soron, mindkettő egyedi, mert egy balesetet szenvedett barátnak besegítve, az ő terméséből készült el a pinot blanc és a hárslevelű is. Egyedül utóbbinál lehet némileg fanyalogni, ha nagyon akar az emberfia, merthogy a tipikus és intenzív hársmézes, valamint citrusos illatok után nem következett katarzis az ízekben, egy kissé vékony, rövid volt a bor. Meg is van az oka, mondja József, nem volt olyan fokú a terméskorlátozás ennél a tételnél, mint amilyet ő csinált volna, ha a sajátja, de a meglévő alapanyag annyira szép, ápolt és egészséges volt, így is vállalható volt a borkészítés.

A pinot blanc viszont frenetikus volt, már bocsánat, ha ezt a talán borokhoz nem illő jelzőt írom, de jómagam a pinot család helyét nemigen látom kis hazánkban. A noir vagy nem hozza azt a savgerincet, mint hazájában, vagy pláne kifejezetten alkoholos, lekváros jellegű borokat készítenek a (klimatikus eltérések logikájából adódóan szükségszerűen) túlérett szőlőből. A gris-re lehet ugyan írni, hogy hatszáz éve hazánkban van, de akkor meg hatszáz éve lövünk vele inkább mellé, mintsem a célba (akár a túlalkoholos/minerális, akár a félédes-lieblich verziót tekintve), a blanc meg el sem terjedt igazán minálunk, igazi unikumnak tekinthető, ismeretlen jelenség. Nos, aki meg akarja ismerni, hogy a „weissburgunder”-ből mit lehet kihozni hazánknak eme gyönyörű lejtőin, az kóstolja meg a Schunk Pinot blanc 2013-at, nem sok van már belőle… Egy rendkívül elegáns, abszolút kész, lekerekített savakkal, parádésan tobzódó, fajtajelleges zamatokkal rendelkező pinot-t ihat.

Miután ennyi szép 13-as tételt ittuk, jöhettek a vörösek. És sokan voltak. És nagyon jók voltak. És előre borítékolható, hogy érdemes megvárni 15. végét, 16 elejét, amikor a 14-es vörös tételek kijönnek: a Schunk pincénél a 2014-es kihívásokat, legalábbis ami a vörösborokat illeti, tökéletesen megoldották.

És még egy „és”: nagy örömmel tölt el, hogy közel akkora a vörös kínálat egy pécsi borvidéki borásznál, mint a fehér. Ma már valószínűleg csak kevesek számára ismert, hogy a Pannon borrégió többi borvidékéhez hasonlóan valaha ez a borvidék is alapvetően vörösboros volt, a fehér fajták nem domináltak ennyire, noha valóban hangsúlyosabbak voltak a többi régiós borvidéknél, a meredek lejtők, erős benapozások jónéhány hektáron inkább a fehéreknek kedveznek. De itt végre visszaköszön az egykor volt vörösboros dominancia.

A portugieser 13-as verzió nevezetes bor, Győrffy Zoltán nagyszerű kezdeményezésének és állhatatos szervezésének eredményeként létrejött Portugieser du Monde verseny tavalyi kiírásában (ami 14-re valóban du Monde-á vált, minden olyan országból érkeztek termelők, ahol érezhető mennyiségben jelen van a fajta) második díjas lett ez a bor. Nem véletlen, a díjazás után egy évvel is remek fajtajelleg, abszolút összhang, remek fogyaszthatóság. Figyelem!, ez a tétel is mar…ára fogy…J.

Jött a vörös küvé, Zengő Gyöngye a neve, 13-as kiszerelés. Kicsit megtévesztő az elnevezés, mert a Zengő itt ugye a hegyre utal, nem a fehérborszőlő-fajtára. Összetétel 70% merlot, 20% cabernet sauvignon, 10% portugieser. Ebből a kiváló 13-as portugieserből, igen, és ez a kicsi is azzá teszi, amire a készítője vágyott: egy könnyedebb, gyümölcsösebb vörös küvére, aminek azért a merlot adja az (íz)gerincét, míg a cabernet dominál illatban és tanninban. Jó ivású, tényleg beszélgetős bor, a 13,5-es alkohol ellenére is.

Ezután ittunk egy 13-as syrah-t is. Mivel a termőterület alig 400 palackra elegendő, ilyet csak az kóstolhat, aki eljön a Hosszúhetény, Morolo utca 52-ben található, már éppen külterületi, 20 fős kóstolóteremmel is felszerelt, szép, felújított présház-pincébe. Kereskedelmi forgalomban nem fogjuk látni. Mondjuk kár, gyönyörű rubin színe, fantasztikus fajtajelleges íze van (az ausztrál shiraz megoldásokra hajaz inkább, azaz az erőteljes, komoly alkohol mellett csodálatos gyümölcsösség jellemzi).

Ráadásként pedig jöttek a hordós tételek. És, ha csak ez lett volna, már akkor is csupa pozitív emlékkel zárunk, így azonban, az „ide újra el kell jönni, megnézni a fejlődést” elhatározás kerített hatalmába.

Láttunk elsőként ugyanis egy 13-as cabernet sauvignon tételt, amely, azon kívül, hogy még kap fahordós érlelést is, már mutatja a fajta érését, a kávé már enyhén ott volt, de még azért a fűszerpaprika dominált.

A 2014-es portugieser vajas, és szintén egy picit kávés illattal hódított, hogy aztán az íze a tipikus, végén kissé kesernyés megoldást hordozza magán. Meglepetés lenne, ha visszhang nélkül maradna a bor a versenyeken.

Végül pedig a 14-es merlot tételt kóstoltuk, ami, hát, a borászat bevezetőben említett elismerésért küzdésének az egyik záloga lehet. Ha ez a kóstoló egy évvel korábban van, és a 13-as tételt kóstoljuk, akkor azt mondhattuk volna, jó sablonosan, hogy nagy potenciállal bíró, remek borral van dolgunk. De 15-ben vagyunk, és a 14-es termésre is ugyanezt írhatjuk! Ami egészen biztos, hogy nem lesz sablonos kijelentés a borászatoknál az idén… Természetesen még nyers, hiszen mindössze egy 4 hónapos borról van szó, de már ott van az összes tulajdonság, ami egy merlot-t naggyá tehet, a tanninoktól a merlot-s ízjegyekig.

Csak azt tudom remélni, hogy ez a remény beválik, mert akkor a további fejlődés garantálva van. Erkölcsi és anyagi oldalról egyaránt.

Az meg egészen biztos, hogy vagy a borok (és „gazdájuk”) lesznek a vendégeink egy későbbi Borcsütörtökön, vagy a Borcsütörtök tesz egy kihelyezett látogatást a Pincészethez.