Mégiscsak egy borvidéki központban vagyunk, illendő lenne jobban megismerni a szűkebb pátriánkat, akkor is, ha ez Villány vagy éppen Szekszárd közelsége miatt elég nehézkes is.
De mitől? A Pécsi borvidék egykor, és nagyon hosszú ideig, hm, objektíve nagyobb és jelentősebb borvidék volt a másik kettőnél. Egyetlen példa: mindhárom borvidék központjában a borból, a bor termeléséből és értékesítéséből származott a további fejlődést, fejlesztést, ipart, oktatást tápláló tőke. Száz évvel ezelőtt sem volt sokkal másabb az egyes központok egymáshoz viszonyított lakosság aránya… Ráadásul a mindhárom még pontatlan is: a két baranyai terület csak a második világháború után válik ketté.
Az eltűnt nagyság visszaszerzésének módját persze nem ezen az újabb pénteki, Auguszt-házban tartott kóstolón alkotta meg sem az ismét telt házat hozó résztvevő érdeklődői kör, sem pedig a három meghívott borász. Abban nagyjából egyetértés mutatkozott Kovács László (Kovács-Harmat Pince), Schunk József (Schunk Pince) és Wilhelm Dávid (Belward Borászat) között, hogy:
1: egy kb. 8,5 hektáron termesztett, rendkívül időjárás függő és munkaigényes szőlőfajta, a cirfandli, nem nagyon alkalmas arra, hogy borvidéki arculat meghatározó zászlós bor legyen. („Ha hirtelen turisták ezrei, majd az ő igényeiket kielégíteni óhajtó kereskedők valóban elkezdenék keresni, nem tudnánk mit adni…”)
2: Nagyon kellene Pécsnek is egy olyan borfesztivál, ahol a boré a főszerep, és nem kísérő rendezvény; ahol a borászok a főszereplők és nem a kereskedők; ahol a pécsi borászok mellett egy-két vendégborászat mint meghívott csak színesíti a kínálatot; amely önmagában adja az együttgondolkodást. Ezügyben az újra a közönség közé vitt Pécs Város Bora választás a minimális első lépés.
3: Az eltolódás a vörösborok felé egyértelműen kívánatos, a tán legfőbb marketing stratégiai elemnek annak kellene lennie, hogy a borvidékről lekerüljön a „csak tüzes fehérborok” stigma. Még akkor is, ha a friss, kárpát-medencei eredetű vagy hazai nemesítésű fehér fajták kiválóan érzik is itt magukat.
Talán ezeket a pontokat támasztotta alá a kóstoló sor. A Belward Blanka gyöngyöző bor, a Kovács-Harmat Irsai és a Schunk Cuvée 151 (zenit és egy kevés cserszegi), mindegyik 2015-ből, megmutatta, hogy a friss, zamatos fehérborok nagyon jó alapját képezik ennek a borvidéknek, és a maga kategóriájában nemhogy nem lógtak ki a sorból, de azt hiszem, nagyon is viszik a prímet. Az ezt követő Eberhardt Cirfandli (száraz, szintén 2015), egy mélyebb, kétségtelen összetettebb, de a közönség számára összességében nehezebben érthető bor volt. A fehér sort lezáró tavalyi Város Bora, a Belward Olasz rizling 2013 pedig bizonyította, hogy egy Pécsi Olasz rizling termékleírás éppúgy aktuális lehetne, mint ahogy ez Csopakon vagy Egerszóláton megtörtént (a bor egyébként ezen címe után 3 csillagos Fehér Borkiválóság, Országos Bormustra aranyérem, Népszabadság Top 100 címeket is szerzett).
A vörös tételeknél egyértelműen szerettük volna bizonyítani, hogy a borvidék tud kiemelkedőt alkotni – méghozzá világfajtában. Négy merlot alkotta a „bizonyításul” felhozott sort. A Lisicza 14-es a bőven érő, de még 14-ben is érdemes volt belőle fajtabort csinálni kategória volt. Schunk 13-asa talán most futotta legszebb köreit, a közönség körében, ha nagyon szorosan is, de a legjobb tétel lett. Eberhardt 12-ese hozta 2012. jellegzetességét: nagy alkohol, picit talán túlsúllyal is, de szép savak és tannin is. Kovács-Harmat reserve 12-ese pedig úgy mutatta magát nagy bornak, a merlot minden íz jegyét, és a kisfahordós érlelés által adott többletet is magán hordozva, hogy meggyőződésem, még mindig nincs a csúcsán.
A két sort egy-egy fogás zárta le, köszönet ezért a Fiáker étteremnek.
A kóstolót pedig egy édes cirfandlival zártuk: a Somogyi Pincészet 2011-es nemesédes bora azt mutatta azért meg, miért is ragaszkodott a Püspökség anno ahhoz, hogy ez a közvetlen Ausztriából érkezett fajta megmaradjon a Mecsek lankáin is. A hozzá feltálalt desszertet e sorok írója követte el – úgy tűnik, mindenki életben maradt…
Hat pince 10 bora volt a terítéken az este – ha nem is teljes körűen mutattuk be a borvidéket (annál azért nagyobbaknak maradt meg), de talán tényleg sikerült a keresztmetszet.
Köszönet érte a három résztvevő borásznak.
